sapka kötés

Sapka kötés babáknak, gyerekeknek és felnőtteknek

Amikor az ember szabadidejében nekilát kötni, rengeteg ötlete támad és szinte döntésképtelenné válik, mit is hozzon létre. A sapka kötés szokott a legnépszerűbb lenni, mert viszonylag hamar elkészül és remek alap ahhoz, hogy bárki elsajátítsa rajta a kötésmintákat, a színek kombinálását, az extrák készítését.

Persze a sapka kötés is nagyon széles skálán mozog. Már csak a fonal vastagságából kiindulva, készülhet belőle tavaszi-őszi modell vagy éppen puha, vastag téli sapka. Aztán ott vannak a színek és a különféle összetételű fonalak.

Némelyik kimondottan babáknak való, mások kényelmes viseletet biztosítanak a gyerekeknek és a felnőtteknek. Mindenképp érdemes próbát kötni, az élesben történő sapka kötés előtt, hogy a fonal viselkedését fel tudja ismerni. Szükség van természetesen a fejnek a körméretére is, hiszen ez alapján tudja eldönteni, hány milyen hosszúsággal fog dolgozni.

Ha már a legegyszerűbb kötésminták mennek, akkor jöhet a profi sapka kötés is, ahol már játszadozni lehet a szemekkel, bele lehet építeni bármilyen mintát. Készülhet rojtos, bolyhos, fülvédős, állnál összekötős és még sok más változat.

Ezekhez folyamatosan mutatunk be mintákat az oldalunkon és egyúttal könnyedén be tudja szerezni a szükséges fonalakat is. A sapka kötés nemcsak hobbiból történhet, sokan egyedi darabokat készítenek értékesítésre. Nem utolsósorban, a sapka ajándéknak is jó, a szeretteink kedvenc színéből elkészítve. Sőt, ha sok fonal marad, akkor köthet mellé meleg sálat is, esetleg kesztyűt.