eladó pótkocsi

Ezekre ügyeljen az eladó pótkocsi vásárlásnál!

Már az autóvásárlás is hatalmas feladat elé állíthatja a laikusokat, nem beszélve a mezőgazdaságban használatos utánfutókról. Az eladó pótkocsi kínálat rengetegében könnyedén elveszhetnek még akár a tapasztalattal rendelkezők is, viszont van néhány olyan támpont, ami a segítségünkre lehet egy esetleges vásárlásnál.

Először is azt kell eldönteni, hogy egy- illetve kéttengelyes pótkocsi mellett tegyük le a voksunkat. Tulajdonképpen annyi különbséget tehetünk a kettő között, hogy az egytengelyes kocsi futóműve a súlypont mögött helyezkedik el, míg a kéttengelyesé osztott, valamint a mellső futómű is kormányozható. Ezek után az eladó pótkocsik tulajdonságai közül a terhelhetőséget kell alaposan megvizsgálnunk.

Természetesen itt lép érvénybe az a szabály, hogy minek a szállításához szeretnénk használni majd az eszközt. Azonban nem járhatunk el rosszul akkor, ha 3-5 tonna közötti terhelhetőséggel rendelkező pótkocsit választunk. Figyelmet kell még fordítanunk az oldalfalakra is. Hiszen sokkal biztonságosabb lehet a szállítás a nagyjából 4-5 méteres falak estén. Utolsó lényeges elemként pedig a padozatot kell tanulmányoznunk.

Ugyanis egyes eladó pótkocsi speciálisan csúszásmentes bevonattal van ellátva, az állatok biztonságos szállításának érdekében. Tehát, ahogy azt a fentiekben is láthatjuk, akkor beszélhetünk igazán remek eladó pótkocsiról, ha lehetőleg kéttengelyes a futóműve, több mint 3 tonnát bír a raktere, óriási oldalfalakkal rendelkezik, illetve speciális csúszásmentes felülettel van ellátva a padozata.