bokaszalag húzódás

Mi a teendő bokaszalag húzódás esetén?

Mi, nők, gyakorta viselünk magas sarkú cipőt, főleg nyáron, attól eltekintve, hogy eléggé egyenetlenek a járdák a városokban. Sajnos, így igen nagy a bokaszalag húzódás bekövetkeztének az esélye, mint ahogy sportolás közben is. Ha már megtörtént a baj, azt kezelni kell, ennek során pedig az a legfontosabb, hogy a sérült ízületet kíméljük a teljes gyógyulásig, ellenkező esetben, vagyis a boka korai terhelése során újabb bokaficam, rándulás vagy ínszalagsérülés történhet. Elsődleges feladat a duzzanat csökkentése, ehhez fel kell polcolni a lábat, fagyasztó spray vagy hideg borogatás révén pedig hűteni kell. A több ízületből álló bokaízület kapcsolja össze a lábfejet a lábszárral, így teszi lehetővé, hogy az függetlenül, több irányban is mozgatható legyen. Tulajdonképpen a bokaízület a test teljes súlyát viseli, ezért nagy terhelésnek van kitéve. A legtöbbször a bokaszalag húzódás a boka megrándulásának, kibicsaklásának az eredménye.

A fent felsorolt eljárások mellett, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő krémek alkalmazása is szükséges lehet. Sportolás vagy egyéb fizikai aktivitás, de még alvás közben is történhet olyan, hogy egy hirtelen mozdulat hatására valamelyik izmunk megfeszül és minden mozdulatra fájni kezd. Ilyenkor válik szükségessé a nyaki izomhúzódás kezelése, ami azzal kezdődik, hogy azonnal abba kell hagynunk a mozgást. Tudni kell, hogy izomhúzódás esetén az izom egy rossz mozdulat nyomán összehúzódik és úgy marad. Sérülékenyebbé válik, tehát ha továbbra is erőltetjük, könnyen izomszakadás következhet be az izomszövetben. Ezt pedig semmiképpen nem szabad megkockáztatni. A nyaki izomhúzódás kezelése során az izomszövet épségének a megőrzése és a mielőbbi regeneráció elősegítése a fő cél. Az izomfájdalmat a kezdeti időszakban meleg borogatással és nem szteroid gyulladáscsökkentő kenőcsökkel lehet megszüntetni vagy legalábbis enyhíteni. Tehát, ha fájdalommal ébred reggel, ne szenvedjen ettől egész nap, hanem próbálja megszüntetni a kellemetlen érzést a leírt módokon!